Hírek
2011. Július 31. 14:45, vasárnap |
Bulvár
Forrás: Story Online
Belesérült a csábításba a Született feleség
Eva Longoria kénytelen volt elmélyülni a rúdtánc művészetében, ami áldozatokkal járt, így orvosi segítségre szorult.
Gyakorlatilag akkor is szexis Eva Longoria, ha csak levegőt vesz. A Született feleségekben azonban ez már nem elég, és ezért még erotikusabbra kellett vennie a figurát. A széria most forgatott részeiben Gabrielle Solis rúdtáncosnak áll, ami miatt Evának is el kellett sajátítania eme népszerű művészeti ágat. Ez pedig fizikailag megterhelte egy kicsit. Illetve beszerzett pár horzsolást, és égési sérülést, amit a rúd okozott. Sőt, egyszer arccal is elkaphatta a segédeszközét, mivel az ajka szintén feldagadt. Így a stáb orvosa kénytelen volt jó ideig borogatni, hogy elmulassza a színésznő fájdalmait. De Longoria szerint minden egyes sérülést megért a gyakorlat sor, mert nagyon jól sikerült a jelenet, és tudását otthon is tudja kamatoztatni, amit Eduardo Cruz biztos nagy lelkesedéssel fogad majd.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 23. 07:52, hétfő | Bulvár
Az áradás elől menekülő vadak miatt kell lezárni a magyar főutat
Vasárnap korábban, már 17 órától lezárják az 55-ös főutat Pörböly és Baja között a dunai árhullám elől menekülő vadak miatt - közölte honlapján a rendőrség.
2024. Szeptember 20. 07:57, péntek | Bulvár
A Deltát vezető mesterséges intelligencia a műsor képeinek szerkesztésében is részt vesz
Nemcsak a Delta műsorvezetője a Bíró Ada nevű mesterséges intelligencia, már a műsor képeinek szerkesztésében is részt vesz - hangzott el az M1 aktuális csatorna csütörtöki adásában.
2024. Szeptember 15. 08:56, vasárnap | Bulvár
Semjén Zsolt: menthetetlen, visszataszító és botrányos néhány pap közelmúltbeli botránya
Menthetetlennek, visszataszítónak és botrányosnak nevezte Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes annak a néhány papnak a közelmúltbeli botrányát, amelyek - mint mondta - \"az egyházat és a keresztény közéletet egyaránt megrázták\".
2024. Szeptember 13. 07:00, péntek | Bulvár
Az étterem kamerafelvételei alapján jött rá a NAV, hogy bevételeinek egy részét eltitkolja a cég
Nem is hinné, milyen agyafúrtak a NAV ellenőrei.