Hírek
2020. December 24. 12:03, csütörtök |
Belföld
Forrás: mti - illusztráció: mti
Magyarország élen jár a vakcinaútlevél fejlesztésében

Magyarország élen jár a vakcinaútlevél fejlesztésében - írta a Magyar Nemzet szerdán a honlapján.
A lapnak Szabó Bálint, az Országos Kórház-főigazgatóság egyik főigazgató-helyettese azt mondta: az alkalmazásrendszer már elkészült, és amint átesett a megfelelő vizsgálatokon, minden magyar állampolgárnak elérhetővé válik.
A cikk szerint az Állami Egészségügyi Ellátó Központ az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térrel (EESZT) együttműködve mobilalkalmazás-rendszert alakított ki, amellyel a magyar állampolgárok - okostelefonjuk segítségével - az EESZT-ben tárolt információk alapján igazolni tudják Covid-védettségüket.
Szabó Bálint, az Országos Kórház-főigazgatóság ágazati és intézményi informatikáért felelős főigazgató-helyettese azt hangsúlyozta: a világban egyre nagyobb az igény arra, hogy az állampolgárok igazolni tudják a koronavírus-védettségüket, hogy nagyobb biztonsággal mozoghassanak szabadon, illetve olyan környezetben is igénybe vehessenek szolgáltatásokat, ahol sok ember megfordul, vagyis ahol fokozottan fennáll az esetleges fertőzés veszélye. Ilyen szolgáltatás például a fodrász, a színház, bármilyen rendezvény, vagy akár egy repülőút - sorolta a példákat.
A főigazgató-helyettes elmondta: az alkalmazás két mobilapplikációból áll, az egyik maga a Covid-útlevél, a másik pedig az ellenőrző alkalmazás, amellyel igazolhatóvá válik adott állampolgár Covid-védettsége az elmúlt 14 napban végzett koronavírustesztek eredménye, valamint a kapott védőoltások alapján. Kiemelte: az applikáció azokat az adatokat tartalmazza, amelyek egyébként is szerepelnek az EESZT rendszerében, a program azonban a részletes betegadatokat nem jeleníti meg.
"Mint megtudtuk, nemcsak az alkalmazás miatt járunk előrébb a többi országnál, de már maga a központi informatikai egészségügyi rendszerünk is egyedülálló, ahol minden egészségügyi és koronavírussal kapcsolatos fontos információ megtalálható" - közölte a főigazgató-helyettes.
A vakcinaútlevél ötletével párhuzamosan megjelent szkeptikus hangokra Szabó Bálint úgy reagált: "azzal, hogy a vírus előtti világhoz való visszatérés igénye megjelent nemcsak Magyarországon, hanem külföldön is, mindenkinek számolnia kell". Azt mondta, ezt az állapotot "megnyugtató módon kell kezelni" addig, amíg az úgynevezett nyájimmunitás ki nem alakul a koronavírus-fertőzéssel kapcsolatban is.
"Nekünk most megvan az az esélyünk, hogy újra megnyíljanak a lehetőségek azok számára, akik már átestek ezen a fertőzésen, vagy tudják igazolni védettségüket" - mondta, hozzátéve: bíznak abban, hogy előbb-utóbb mindenki védett lesz a vírussal szemben.
A Magyar Nemzet cikkében azt írták: az alkalmazás - adatvédelmi szempontból megfelelő módon - azonosítja az állampolgárt (például az összerendelési nyilvántartásban szereplő adataival, a taj-számával, de szükség esetén az adatbiztonság tovább fokozható a Központi Azonosítási Ügynök szolgáltatásaival). Ha megtörtént az azonosítás, az alkalmazás az elmúlt időszakban detektált fertőzéssel kapcsolatos információkból, az elvégzett koronavírustesztek eredményei, valamint a kapott védőoltások alapján kiadja a Covid elleni védettségről szóló igazolást. Ezután az eredmények egyszerűen olvasható módon és egy biztonságos (hiteles aláírást és időpecsétet tartalmazó) QR-kódban összegezve is megjelennek, hogy az ellenőrzést kérő ellenőrizhesse az információk hitelességét. A Covid-útlevél belföldön és külföldön is használható, hogy a szolgáltatásokat végzők (például fodrászok, reptéri check-in személyzet, mozijegyet ellenőrző személyzet) a QR-kód beolvasásával egyszerű visszajelzést kapjanak a Covid-útlevélbirtokos védettségéről a koronavírussal sszemben - olvasható a cikkben.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 24. 10:02, vasárnap | Belföld
Ingyenes koncertsorozattal ünnepli a Hatoslottó megújulását a Szerencsejáték Zrt.
Több mint 80 állomásos ingyenes koncertsorozatot szervez országszerte a Szerencsejáték Zrt. 2025 szeptemberétől a Hatoslottó megújulásának apropóján - tájékoztatta a nemzeti lottótársaság pénteken az MTI-t.
2025. Augusztus 24. 10:01, vasárnap | Belföld
Nagy István: a jövő Magyarországa a falvakban épül
A magyar kormány hisz a falvak erejében, az itt élők tehetségében és szorgalmában, ezért újulnak meg a vidéki települések iskolái, infrastruktúrája és közösségi terei
2025. Augusztus 24. 09:59, vasárnap | Belföld
Hétfőn kezdődik a Keleti pályaudvar felújítása
Az év legnagyobb karbantartási beruházásának nevezte Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook-oldalán a Keleti pályaudvar hétfőn kezdődő, négy hétig tartó felújítását, amely számos változást igényel a közlekedésben.
2025. Augusztus 24. 09:56, vasárnap | Belföld
Felborult egy mentőautó szombaton késő este Budapesten
Személyautóval ütközött és felborult egy mentőautó szombaton késő este Budapesten, a balesetben öten megsérültek - közölte az Országos Mentőszolgálat vasárnap az MTI-vel.