Hírek
2019. December 06. 13:49, péntek |
Belföld
Forrás: mti
A középgeneráció uralja a belföldi cégeket

A belföldi cégeket az 1960 és 1979 között született nemzedék, az X generáció uralja, a második hely azonban hamarosan már nem az idősebbeké, hanem a fiatalabbaké lesz - derül ki az Opten összesítéséből.
A céginformációs társaság adatai alapján az X-eseké a legnagyobb rész a cégtulajdonosok, és a cégjegyzésre jogosultak között, de már túljutottak a csúcspontjukon. A második legnépesebb csoport azonban még nem az utánuk következő Y-generációé, hiszen az 1960 előtt született Baby Boom nemzedék még aktívan foglalkozik céges ügyekkel. A Opten céginformációs szakértője, Pertics Richárd úgy látja, hogy a nyugdíjas vagy ahhoz közelítő generáció még nem tudja, vagy nem meri továbbadni a teendőket.
Az idősebbek szerepe főképp a nagyobb cégek irányításában jelentős, 100 millió forint árbevétel fölött még majdnem annyian vannak, mint az X-generáció tagjai. Az 1980 utániak azonban a cégjegyzésre jogosultak között már mostanában a második helyre kerülhetnek, és a cégtulajdonosok sorában is csak pár évet kell várni erre - írták.
A közlemény kitért a cégalapítók életkori megoszlására is, mivel közöttük az 1980 előtti és utáni nemzedék csaknem azonos arányban van jelen, és már megjelent az ezredforduló nemzedéke is. Az 1960 előttiek ebből a kategóriából már szinte teljesen kiszorultak.
Az Opten az életkori összesítés jelentőségét a nemzedékek eltérő vezetői magatartásával magyarázza. Mindegyikük más körülmények között nőtt fel, más tapasztalatokat szerzett, és ez a vállalatok szervezeti kultúráját is meghatározza - olvasható a közleményben.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 08. 16:39, kedd | Belföld
NGM: júniusban ismét többlettel zárt a költségvetés, a kormány változatlanul elkötelezett a költségvetési stabilitás megőrzése é
Magyarország pénzügyei rendezettek, a szigorú költségvetési fegyelem fenntartása változatlanul a kormány kiemelt prioritása
2025. Július 08. 12:44, kedd | Belföld
E.ON: több mint 150 ezer ügyfélnél már helyreállt az áramszolgáltatás
Több mint 150 ezer ügyfélnél már helyreállt az áramszolgáltatás a hétfő délutáni vihar után az E.ON Hungária Csoport működési területén – közölte a cég kedden az MTI-vel.
2025. Július 08. 10:39, kedd | Belföld
Vihar - OKF: csaknem háromezer viharkárt számoltak fel a katasztrófavédelem tűzoltóegységei
A kedd hajnali órákig 2932 viharkárt számoltak fel a katasztrófavédelem tűzoltóegységei, valamint az önkormányzati és az önkéntes tűzoltók - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) az MTI-vel.
2025. Július 07. 16:00, hétfő | Belföld
NAV: július 5-től változik néhány adószabály
Július 5-től változik az alkalmazottjukat be nem jelentők és a hiánypótlási felhívást semmibe vevő cégekre vonatkozó néhány adószabály - tudatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szombaton az MTI-vel.