Hírek
2023. Május 02. 07:28, kedd |
Sport
Forrás: mti
Az Európa-liga-trófea a Puskás Arénában
Május 31-én játsszák a finálét Budapesten.
A szervezők labdarúgó-fesztiválra várják az Európa-liga budapesti döntőjére érkezőket: a szurkolók a május 31-i finálé előtti napon a Hősök terén vehetnek részt különböző aktivitásokban, programokon.
Erről Sipos Jenő, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) szóvivője beszélt az M1 aktuális csatornának nyilatkozva. Kiemelte, hogy az európai szövetséggel együtt szeretnék kiszolgálni a szurkolókat, ezért szerveznek már a finálét megelőző napra is programot a számukra.
"Tehát úgy hangolhatnak majd a kupadöntőre, hogy előtte a Hősök terén részt vesznek ezen. Nagyszerű programnak ígérkezik ez a fesztivál is, nemcsak a kupadöntő" - tette hozzá.
A Puskás Arénában sorra kerülő finálé előkészületekeit illetően azt mondta, minden rendben halad, az UEFA illetékes küldöttségeivel már jóval korábban egyeztették a magyar szervezők a közlekedéssel, a biztonsággal, a jegyértékesítéssel kapcsolatos kérdéseket, illetve minden olyan részletet, amely szükséges egy ilyen döntő lebonyolításához.
"Természetesen ez csapatmunka, csak együtt lehet elvégezni az európai szövetség szervezőinek és a magyar szervezőknek" - hangsúlyozta.
Emlékeztetett rá: az MLSZ-nek az egyik stratégiai célkitűzése, hogy rangos labdarúgó-eseményeket hozzon Magyarországra. Ennek keretében volt már itt női Bajnokok Ligája-döntő, Szuperkupa-döntő, Budapest társházigazdája volt Európa-bajnokságnak. Hozzátette, hogy a következő nagy kihívás az Európa-liga fináléjának a megrendezése, megszervezése, és nem titkolt céljuk, hogy a későbbiekben szeretnének Bajnokok Ligája- döntőnek is házigazdája lenni.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 01. 07:24, hétfő | Sport
Las Vegas-i Nagydíj - Verstappen nyert, Norris a vb-cím küszöbén
2025. November 29. 09:19, szombat | Sport
Labdarúgó NB I - Fölényes debreceni siker a keleti rangadón
A listavezető Debrecen 3-0-ra győzött a Nyíregyháza vendégeként a labdarúgó Fizz Liga 15. fordulójának péntek esti nyitómérkőzésén.
2025. November 28. 07:26, péntek | Sport
Európa-liga - Bravúros ferencvárosi döntetlen Isztambulban
2025. November 27. 07:42, csütörtök | Sport
Bajnokok Ligája - Szoboszlaié az újabb vereséget elkönyvelő Liverpool 500. gólja
Szoboszlai Dominik gólja ellenére a Liverpool 4-1-re kikapott szerdán a vendég PSV Eindhoventől a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának ötödik fordulójában.
