Hírek
2018. Március 13. 07:38, kedd |
Életmód
Forrás: mti
Az idegeken múlhat az időskori izomgyengülés

Az idegek csökkenő mennyiségén múlhat a láb izmainak természetes időskori gyengülése egy nemzetközi kutatócsoport szerint.
A tudósok 168 embert vizsgáltak meg és azt találták, hogy a láb izmait irányító idegek száma mintegy 30 százalékkal csökken 75 éves korukra - számolt be az eredményekről a BBC hírportálja a Journal of Physiology című tudományos lap friss számában megjelent tanulmány alapján.
AZ öregedéssel a lábizmok gyengébbek lesznek, veszítenek tömegükből, ezért végül a mindennapi mozdulatok - a lépcső megmászása vagy a fotelből felállás - is nehézséget okozhat.
Ugyan szinte mindenkivel megtörténik, az okait mégsem ismerték teljesen.
Fiatal felnőttként az emberi gerincvelőben 60-70 ezer ideg irányítja a láb izmait - mondta el a BBC-nek Jamie McPhee, a Manchesteri Metropolitan Egyetem professzora.
"A kutatás eredményei alapján ez jelentősen változik az életkor előre haladtával: 30-60 százalékkal kevesebb az ideg idős korban. Az izmoknak azonban megfelelő jelre, ingerületre van szükségük az idegrendszertől, hogy összehúzódjanak és az ember mozoghasson" - magyarázta McPhee.
A kutató a kanadai Waterlooi Egyetem és a Manchesteri Egyetem tudósaival dolgozott együtt, részletes MRI-felvételeket készítettek az izomszövetről, feljegyezték az izmok elektromos aktivitását, hogy megbecsüljék a megmaradt idegek számát és méretét.
Az egészséges izmok képesek egyfajta védekezésre: a fennmaradt idegek új nyúlványokat "állítanak munkába", hogy megmentsék az izmokat a sorvadástól.
Valószínűbb, hogy edzettebb, nagyobb méretű izmokkal rendelkező embereknél működik ez a védekezés - tette hozzá McPhee.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Április 17. 07:45, csütörtök | Életmód
Nébih: biztonságos és kiváló minőségű a magyar hús
A szigorú élelmiszerlánc-felügyeleti hatósági rendszer, benne a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) is garantálja, hogy kizárólag biztonságos magyar hús kerülhet a lakossághoz a húsvéti ünnepekre készülve is
2025. Április 17. 07:38, csütörtök | Életmód
Meteorológia: immár több mint egy évtizede \"hóínség\" jellemzi Budapest éghajlatát
Immár több mint egy évtizede \"hóínség\" jellemzi Budapest éghajlatát, ami rendkívüli; a hóhiány elsődleges oka a telek enyhesége - írta a HungaroMet Zrt. a honlapján közölt elemzésben.
2025. Április 16. 07:31, szerda | Életmód
Agrárminisztérium: mintegy 160 millió facsemetével biztosított az erdőtelepítések kiszolgálása
2025. Április 15. 07:30, kedd | Életmód
Esterházy Irodalmi Díjat hoztak létre
Esterházy Irodalmi Díjat hozott létre a kortárs magyar irodalom nagyobb társadalmi megbecsülése érdekében az Esterházy Magyarország Alapítvány.