Hírek
2020. Március 27. 12:06, péntek |
Belföld
Forrás: mti - illusztráció: mti
Egyre többen adnak vért

A múlt heti visszaesés után megint egyre többen adnak vért - mondta Nagy Sándor, az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) szakmai főigazgató-helyettese csütörtök este az M1-en.
Az igazgató elmondta, körülbelül 1500 egységnyi vért vesznek le naponta, de ez a szám a múlt héten ezerre esett vissza a koronavírus-járvány miatt.
A véradók száma azonban újra emelkedik, ezen a héten már naponta 1100-1200 egységnyit tudtak levenni - tette hozzá.
Ebben az is szerepet játszott, hogy a Nemzeti Népegészségügyi központ lehetőséget adott a vérellátónak, hogy azokban az intézményekben is szervezhetnek véradást, amelyek egyébként a járvány miatt zárva vannak. Ez például kisvárosokban vagy falvakban komoly segítségnek számít - mondta.
"Jelen pillanatban a készleteink egyensúlyban vannak a felhasználással. Nem tudhatjuk természetesen, hogy az elkövetkező napok-hetek mit hoznak, de rövid távon, középtávon - azt gondolom -, hogy semmi okunk az aggodalomra" - fogalmazott Nagy Sándor.
Kitért arra is, a koronavírus miatt szűrésen kell átesniük a véradóknak, hogy ne fertőzzék meg egymást vagy a személyzetet.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 08. 16:39, kedd | Belföld
NGM: júniusban ismét többlettel zárt a költségvetés, a kormány változatlanul elkötelezett a költségvetési stabilitás megőrzése é
Magyarország pénzügyei rendezettek, a szigorú költségvetési fegyelem fenntartása változatlanul a kormány kiemelt prioritása
2025. Július 08. 12:44, kedd | Belföld
E.ON: több mint 150 ezer ügyfélnél már helyreállt az áramszolgáltatás
Több mint 150 ezer ügyfélnél már helyreállt az áramszolgáltatás a hétfő délutáni vihar után az E.ON Hungária Csoport működési területén – közölte a cég kedden az MTI-vel.
2025. Július 08. 10:39, kedd | Belföld
Vihar - OKF: csaknem háromezer viharkárt számoltak fel a katasztrófavédelem tűzoltóegységei
A kedd hajnali órákig 2932 viharkárt számoltak fel a katasztrófavédelem tűzoltóegységei, valamint az önkormányzati és az önkéntes tűzoltók - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) az MTI-vel.
2025. Július 07. 16:00, hétfő | Belföld
NAV: július 5-től változik néhány adószabály
Július 5-től változik az alkalmazottjukat be nem jelentők és a hiánypótlási felhívást semmibe vevő cégekre vonatkozó néhány adószabály - tudatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szombaton az MTI-vel.