Városlista
2025. augusztus 19, kedd - Huba

Hírek

2020. Augusztus 31. 18:11, hétfő | Belföld
Forrás: mti

Embercsempész bűnszervezet ellen emelt vádat az ügyészség

Embercsempész bűnszervezet ellen emelt vádat az ügyészség

Vádat emeltek tizennégy ember ellen, aki Romániából csempészett embereket Magyarországon keresztül - közölte a Fővárosi Főügyészség hétfőn az MTI-vel.

A közlemény szerint egy negyvenhat éves jordániai és egy negyvennyolc éves szlovák állampolgár - akik évek óta Magyarországon éltek - 2017 októberétől 2018 márciusáig egy olyan bűnszervezetet hozott létre és működtetett, amely pénzért az európai unión kívülről érkezőknek segített jogellenesen Romániából Magyarországra, majd Nyugat-Európába jutni.

A két férfi menetrendszerinti buszjárattal fuvarozó sofőröket, illetve olyan további embereket szervezett be, akiknek a feladata a főként iraki és iráni állampolgárok elrejtése, elszállásolása volt a továbbszállítás időpontjáig. A közreműködők is több száz euróra tettek szert egy-egy szállítás során.

A Fővárosi Főügyészség a tizennégy személy ellen bűnszervezetben elkövetett embercsempészés bűntettének különböző minősített esetei miatt emelt vádat, és letöltendő fegyházbüntetést, több vádlott esetében kiutasítást, közügyektől eltiltást és pénzbüntetést is indítványozott.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Augusztus 19. 07:53, kedd | Belföld

Megnövelt férőhellyel és többletjáratokkal készül a MÁV-csoport a nemzeti ünnepre

Megnövelt férőhellyel és többletjáratokkal készül a MÁV-csoport a nemzeti ünnepre - közölte a közlekedési vállalat az MTI-vel hétfőn.

2025. Augusztus 19. 07:51, kedd | Belföld

Kapu Tibor: 45 év után újra megmutattuk a tehetségünket a világnak

Mi, magyarok az ország minden tájáról, különböző intézményekből, különböző hátterekkel és tapasztalattal, de egyező céllal és hivatástudattal elértük azt, hogy 45 év után újra megmutassuk a tehetségünket a világnak

2025. Augusztus 18. 07:57, hétfő | Belföld

Az államtitkár szerint az új lakáshitel árkorlátai megakadályozzák az ingatlanok drágulását

A fix 3 százalékos lakáshitel programjának árkorlátai meg fogják akadályozni az ingatlanok drágulását a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára szerint.

2025. Augusztus 18. 07:57, hétfő | Belföld

Szijjártó Péter telefonon beszélt Szergej Lavrovval

Az amerikai külügyminiszter-helyettes után, tegnap este Szergej Lavrov orosz kollégámmal is - aki személyesen volt jelen az alaszkai csúcstalálkozón - váltottam pár szót telefonon - írta a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldal