Hírek
2018. November 07. 23:54, szerda | PR
Ezeket jó tudni, mielőtt sarokkádat vásárolsz

Azok, akik sarokkádat szeretnének a fürdőszobájukba, jó, ha átgondolnak néhány dolgot, mielőtt kiválasztják a megfelelő darabot. A fürdő mérete, szokásaink és a kád tulajdonságai is számítanak.
A fürdőszoba mérete
Először is a legfontosabb szempont, hogy mekkora a fürdőszobánk mérete, amibe a sarokkádat tervezzük, hiszen ennek a típusú kádnak nagyobb a helyigénye. Ha kicsi az alapterület, elképzelhető, hogy matematikailag befér a kád, de lehet, hogy ki- és beszállni már egyáltalán nem lenne egyszerű, és mellette nem lenne minimális mozgástér sem a fürdőben, amire pedig szükség van.
A szakemberek ezért azt javasolják, ha kicsi a fürdőnk, inkább helytakarékos megoldást, azaz egy aszimmetrikus kádat válasszunk, amiben már megvan az "elmerülve" fürdőzés élménye, mégsem foglal akkora helyet, mint a sarokkád. Ám, hogy ne legyen ilyen egyértelmű a döntés, a sarokkád mellett szól többek között az is, hogy kisebb méretben is elérhető már!
Szokásaink
Mielőtt kiválasztjuk a konkrét darabot, figyeljük meg a családunk szokásait. Ki, mikor használja a (legtöbbet) a fürdőszobát? Ha több fős a családunk, hányan használjuk egyszerre a helyiséget? Ha van gyermekünk, akkor mik az ő igényei? Tusolni is szoktunk és szeretünk, vagy csak kádfürdőzésben gondolkodunk? Milyenek az arcápolási, sminkelési, borotválkozási szokásaink? Hol mossuk és szárítjuk a ruhákat? Mennyi törölközőnk van?
Az ezekre a kérdésekre adott válaszok továbbra is hatással vannak arra, hogy van-e elegendő hely egy sarokkádnak, hogy benne és mellette mindenki kényelmesen végezhesse a dolgait a fürdőben.
Mindent a sarokkádról
A kádak alapanyaga lehet akril, zománcozott acél, öntött műmárvány, üveg, kő vagy fa is. A legelterjedtebb a zománcozott acél és az akril. A sarokkádak esetében is azért jó, ha akrilból készültet választunk, mert mechanikailag és kémiailag is ellenálló, gyorsan felmelegszik és nagyon jól tartja a hőt, így lassan hűl ki a kádban a fürdővíz.
Egy sarokkád is lehet szimmetrikus és aszimmetrikus, amely izgalmas dizájn megoldás a belső kialakítását tekintve. Ráadásul azt is eldönthetjük, hogy a kádat kívülről mivel fedjük. Burkoljuk vagy csempézzük? Számtalan izgalmas lehetőséget rejt magában a kérdés, inspirálódjunk különböző fürdőszobai ötletekből, hogy a számunkra legvonzóbb megoldást választhassuk!
A sarokkád mellett szól még, hogy kényelmesen és könnyen lehet belőle ki- és beszállni. Ha pedig olyan modellt választunk, amelynek a középen van a lefolyója, akkor ketten is, vagy akár egy gyerekkel hárman is jól elférhetünk benne. A gyerekek amúgy is imádják a sarokkádat, mert remekül el tudnak benne pancsolni!
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 30. 10:05, szerda | PR
Beleznay Endre beveszi a Szigetvári Várat
sisakban, történelemmel ès humorral
2025. Július 30. 09:20, szerda | PR
„Gyógyvíz, palacsinta és humorfürdő”
Beleznay Endre csobbanása a Szigetvári Gyógyfürdőben
2025. Július 23. 16:04, szerda | PR
digitális detox: hogyan nyaralhat önfeledten? -a tudatos tervezés, az okoseszközök átgondolt használata segít
Budapest, 2025. július 22. - A nyári vakáció a feltöltődésről szól – legalábbis így lenne ideális.
2025. Július 18. 09:36, péntek | PR
Egy életre szól, minél hamarabb kezdődik, annál jobb
a fiataloknak is érdemes hosszú távra vagy a váratlan kockázatokra szóló biztosítást kötniük