Városlista
2026. július 5, vasárnap - Sarolta, Emese

Hírek

2018. December 03. 18:33, hétfő | Belföld
Forrás: mti

Halálhírét keltették egy gyanúsítottnak, de elfogták

Halálhírét keltették egy gyanúsítottnak, de elfogták

Költségvetési csalás miatt köröztek egy férfit, és bár egy rokona korábban bejelentette a halálát, Bulgáriában elfogták – közölték egy hétfői bírósági sajtótájékoztatón Kecskeméten.

Egy 43 éves férfi – a gyanú szerint – fiktív számlákkal 101 millió forintos költségvetési csalást követett el, mivel nem attól vett gabonát, akitől a számlát befogadta – ismertette Sárközy Szabolcs, a Kecskeméti Törvényszék szóvivője.

A vádlott tavaly ősszel még megjelent a tárgyalásán, ahol tagadta a bűncselekményt, majd eltűnt, ezért körözést és elfogatóparancsot adtak ki ellene. Valamivel később a sógora azt jelentette be, hogy a férfi és családja autóbalesetben meghalt.

Időközben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal újabb büntetőeljárást kezdeményezett a vádlott ellen, a nyomozás pedig kiderítette, hogy a férfi nem hunyt el. Később Bulgáriában el is fogták, majd átadták Magyarországnak. Itthon a férfit letartóztatták, és közokirat-hamisítás ügyében is eljárást indítottak ellene – mondta el a szóvivő.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Július 05. 10:00, vasárnap | Belföld

Gulyás Gergely: a benyújtott alkotmány-módosítás az alkotmányos demokrácia vége

A benyújtott alkotmánymódosítás az alkotmányos demokrácia vége és az önkényuralom kezdete Magyarországon

2026. Július 05. 08:47, vasárnap | Belföld

Magyar Péter: a kormány nevében benyújtottam az Alaptörvény 17. módosítását

Magyar Péter a kormány nevében benyújtotta az Országgyűlésnek az Alaptörvény 17. módosítására vonatkozó javaslatot.

2026. Július 04. 12:00, szombat | Belföld

KNYF: vesztegetés miatt vettek őrizetbe egy kormányhivatali osztályvezetőt

Meggyanúsított és őrizetbe vett egy kormányhivatali osztályvezetőt minősített vesztegetés miatt a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség pénteken - tudatta a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) közleményben az MTI-vel.