Hírek
2019. Május 25. 16:32, szombat |
Belföld
Forrás: mti - illusztráció: pixabay
Kampány indul a nyúlhús fogyasztásának népszerűsítéséért
Kampányt indít a nyúlhús fogyasztásának ösztönzésére az Agrárminisztérium (AM), az Agrármarketing Centrum (AMC), valamint a Nyúl Szakmaközi Szervezet és Terméktanács
- jelentették be a szervezők pénteken közös sajtótájékoztatón, Budapesten.
Feldman Zsolt, az AM mezőgazdaságért felelős államtitkára elmondta, hogy Magyarországon az évi nyúlhús fogyasztás fejenként mindössze néhány tíz dekát tesz ki. Ennek növelésére 2017-ben indult először kampány, amelynek köszönhetően az áruházakban mintegy 6 százalékkal nőtt az előrecsomagolt nyúlhús forgalma. Hozzátette, hogy az országban előállított évi 10 ezer tonna nyúlhús 99 százaléka exportra kerül.
Giczi Gergely, az AMC ügyvezető-helyettese elmondta, hogy az immár harmadik éve megrendezett promóció részeként májusban kóstoltatásokat tartanak két budapesti SPAR áruházban, valamint konferenciát szerveznek a nyúltenyésztőknek Kaposváron.
Juráskó Róbert, a Nyúl Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke kiemelte, hogy a belföldi fogyasztás ösztönzése mellett fontos, hogy a háztáji körülmények között termelt nyúl ne veszítse el szerepét. Hozzátette, mostanra elérték, hogy minden nagyobb áruházláncban és nagyobb kereskedelmi egységben megtalálható a magyar nyúlhús.
Kifejtette, hogy az ágazat az elmúlt években komoly válsághelyzetbe került. Az AM intézkedéseivel sikerült megállítani az anyaállomány csökkenését, a vágónyúl termelés mennyiséget tavaly pedig mintegy 8,7 százalékkal növelték az elmúlt évhez képest. Jelenleg mintegy 80 ezer anyanyúllal termelnek a gazdák az országban, ez 60-65 nagyüzemi telepet jelent, az ágazat 4 millió vágónyulat állít elő.
A szakmai szervezet célja az anyanyúl állomány azonnali növelése 10-15 ezer egyeddel, hogy az ágazat 2022-re mintegy 7 millió vágónyulat állítson elő, és a belföldi értékesítés aránya 5-10 százalékra nőjön a jelenlegi 1-2 százalékról. Ennek elérését nagyban segítené a nyúlhús általános forgalmi adójának (áfa) csökkentése 5 százalékra.
Feldman Zsolt az MTI-nek elmondta, hogy a nyúlágazatot az agrártárca évente százmillió forintos nagyságrenddel támogatja.
Idén csatlakozott az országos kampány népszerűsítéséhez a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft., amely számos áruházban és szupermarketben folyamatosan kínál nyúlhús termékeket.
Horváth Ferenc, a SPAR élelmiszeripari cégvezetője kifejtette, hogy az évek során a nyúlhús iránti kereslet lassú emelkedést mutatott: 2014-ben a bruttó éves forgalom több mint 46,5 millió forint volt, 2017-ben közel 69 millió forint, ami 48 százalékos növekedést jelent.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 24. 09:38, vasárnap | Belföld
Magyar Péter: csökken a kormánytagok, a képviselők és a polgármesterek fizetése
Jelentősen csökkenni fog a miniszterelnök, a miniszterek, az országgyűlési képviselők és a polgármesterek fizetése - közölte Magyar Péter miniszterelnök az RTL-nek adott, szombat este sugárzott interjújában.
2026. Május 24. 09:29, vasárnap | Belföld
Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben
2026. Május 23. 17:00, szombat | Belföld
Bóna Szabolcs: aszályos időszakban valós veszélyt jelent az ukrán gabona árletörő hatása
Aszályos időszakban valós veszélyt jelent az ukrán gabona árletörő hatása, ezért korlátozni kell - írta Bóna Szabolcs agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter pénteken Facebook oldalán.
