Hírek
2011. Október 27. 07:25, csütörtök |
Belföld
Forrás: OrintPress
Kártya váltja a melegétel-utalványt
Megszűnik a melegétel-utalvány, helyére az adókedvezménnyel is járó SZÉP Kártya léphet; a cafeteria szolgáltatást intéző multicégek feladatait állami vállalat venné át – a kormány tervei szerint.
Úgynevezett SZÉP Kártyát vezetne be a kabinet a melegétel-utalványok helyett, az új platformot pedig évi 150 ezer forintos adókedvezménnyel népszerűsítenék. Terv az is, hogy a cafeteria rendszert üzemeltető három nagy multinacionális vállalatot egy állami cég – valószínűleg a Posta Paletta Zrt. – váltja majd, s ez kezelné a kártyákat is. Krátky Attila, a vállalat vezérigazgatója korábban úgy nyilatkozott, hogy a melegétel- utalvány megszűnik. Az utalványrendszer közlése szerint 5000 forintos szintre csökkenne le, ám kártya formájában is étkezési hozzájárulásként működne.
A változtatást nem tartják szükségesnek a kereskedők, bár elismerik, a jelenlegi cafeteria-rendszer sem működik kifogástalanul. Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára a Kossuth rádió 180 perc című műsorában elmondta, ők jónak találják a melegétel- utalványt, hiszen betölti alapvető feladatát – a munkaidőben történő étkezés biztosítását. Abból a szempontból is ideális, hogy az alkalmazott eldöntheti, magának főz, vagy vendéglátóhelyen ebédel; nem az cél, hogy a dolgozók Michelin-csillagos étteremben ebédeljenek – jegyezte meg Vámos. Az OKSZ szerint az utalványrendszer azért is jó, mert „olcsóbb” a bérbeli kifizetésnél – sok kisvállalkozás pedig csak ebben a formában, étkezési jegyekkel tud a minimálbérnél nagyobb keresetet nyújtani alkalmazottainak.
Szintén jelentős költségekkel járhat a kártyára történő átváltás: Nagy Márta, az Étkezésiutalvány-forgalmazói Egyesülés elnöke szerint országosan 70 ezer helyszínen – boltban és vendéglátóhelyen – fogadnak el utalványt, vidéken pedig csak kevés helyen lehet kártyával is fizetni. Nagy a 180 percben hangsúlyozta: a drasztikus váltás helyett szerencsésebb lenne fokozatosan átállni az új rendszerre.
OrientPress Hírügynökség
Kép: OrientPress Hírügynökség / archívum
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 07. 13:00, kedd | Belföld
Rogán szerint ilyen válságos időkben nem szabad kormányt váltani
Nem szabad kockáztatni, és nem szabad egy ilyen válsághelyzetben rábízni az országot olyanokra, akik veszélyes döntéseket tudnak hozni - hangsúlyozta a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter vasárnap a Hír TV-n.
2026. Április 07. 13:00, kedd | Belföld
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: a Magyar Honvédség képes és készen áll, hogy megvédje a gázvezetéket
A Magyar Honvédség képes és készen áll arra, hogy megvédje a gázvezetéket - írta a honvédelmi miniszter húsvéthétfőn közösségi oldalán, a vasárnapi Török Áramlat elleni szabotázsakcióra reagálva.
2026. Április 07. 10:00, kedd | Belföld
MÁV: április 7-étől Budapest-Kelenföld és Ferencváros között csak egy vágányon közlekedhetnek a vonatok
2026. Április 07. 09:00, kedd | Belföld
Forgalomkorlátozások lesznek Budapesten az amerikai alelnök látogatása idején
Az amerikai alelnök látogatása miatt április 6. és 8. között megváltozik a forgalmi rend Budapesten.
