Hírek
2016. Január 30. 15:00, szombat |
Külföld
Forrás: mti
Két magyar is felkerült a legkeresettebb bűnözők új európai toplistájára

Új weboldalt indított a legkeresettebb bűnözők felderítésére pénteken az európai rendőri együttműködést koordináló szervezet (Europol). Az egyelőre negyvenöt nevet tartalmazó listán két magyar is szerepel.
A tizenhét nyelven elérhető honlapon (www.eumostwanted.eu) részletes leírással és fényképpel mutatják be azokat a szökésben lévő bűnözőket, akiket a leginkább szeretnének kézre keríteni.
A lista élére Salah Abdeslam, a november 13-i párizsi terrortámadások feltételezett főszervezője és társa, Mohamed Abrini került.
A felsorolásban két magyar bűnöző is megtalálható. Egyikük Varjú Tibor, a Koszi klán utolsó szökésben lévő tagja, akit 13 évre ítéltek egy pénzszállító kirablásának kísérletéért. Másikuk az alvilágban Varjú néven is ismert Farkas Róbert, aki a gyanú szerint tagja volt a 2000-es évek eleji zálogházi fegyveres rablássorozatot elkövető bandának, amely a bűncselekmények során több száz millió forintnyi értéket zsákmányolt.
"Meggyőződésünk szerint a körözöttek közül legalább néhányan másik országban rejtőznek, mint ahol elkövették a bűncselekményeket - hangsúlyozta Tine Hollevoet, az Europol szóvivője.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Április 16. 07:31, szerda | Külföld
Amerikai különmegbízott: Putyin tartós békét szeretne
Meggyőző volt a múlt heti találkozó Vlagyimir Putyin orosz államfővel, lehetőség látszik az orosz-amerikai kapcsolatok átformálására és az orosz elnök végül kimondta, hogy a tűzszüneten túl tartós békét szeretne
2025. Április 14. 07:46, hétfő | Külföld
Az amerikai védelmi miniszter szerint történelmi megállapodások születtek az Egyesült Államok és Panama között a Panama-csatorna ameri
Az amerikai védelmi miniszter szerint történelmi megállapodások születtek az Egyesült Államok és Panama között a Panama-csatorna amerikai használatáról és a kínai befolyás visszaszorításáról.
2025. Április 12. 07:46, szombat | Külföld
Hszi Csin-ping: a vámháborúnak nincs győztese
2025. Április 12. 07:43, szombat | Külföld
Fehér Ház: Donald Trump különmegbízottja közvetlen tárgyalást folytat Vlagyimir Putyinnal a tűzszünet előmozdítása érdekében
Az amerikai elnöki különmegbízott Oroszországban közvetlen tárgyalást folytat Vlagyimir Putyin elnökkel az ukrajnai tűzszünet előmozdítása érdekében – közölte a Fehér Ház szóvivője pénteken.