Városlista
2024. április 18, csütörtök - Andrea

Hírek

2021. Április 25. 13:05, vasárnap | Kék hírek
Forrás: infovárosok/police.hu

Kétszer is bódult állapotban ült a volán mögé

Kétszer is bódult állapotban ült a volán mögé

A Debreceni Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

A Debreceni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya kétrendbeli járművezetés bódult állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy helyi lakossal szemben. A nyomozás adatai szerint a férfit először 2020. március 12-én, majd pár hónappal később, június 28-án is megállították a járőrök Debrecenben. A gépkocsi vezetője mindkét ellenőrzés alkalmával elmondta a járőröknek, hogy a vezetés megkezdése előtt tiltott szert fogyasztott, ezért őt elfogták és előállították – közölte a rendőrség.

Az eljárás során kirendelt igazságügyi orvosszakértő megállapította, hogy a 32 éves férfi – mindkét alkalommal – a vezetési képességre hátrányosan ható szerek által befolyásolt bódult állapotban volt, amikor igazoltatták a rendőrök.

A Debreceni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya – a gyanúsított vezetői engedélyének bevonása mellett – az ügy vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratait átadta az ügyészségnek.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 16. 07:51, kedd | Kék hírek

Drogterjesztői hálózatot számolt fel a rendőrség

Drogterjesztői hálózatot számolt fel egy időben, több összehangolt rajtaütéssel a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI), a Terrorelhárítási Központ (TEK) műveleti egysége és a Pest vármegyei rendőrség

2024. Április 15. 14:14, hétfő | Kék hírek

Pillangókéssel szúrta meg, belehalt - Videó

Vádat emeltek az Erzsébet téri halálos késelés ügyében.

2024. Április 12. 14:19, péntek | Kék hírek

Több mint ezer liter alkoholos italt találtak a pénzügyőrök Nagylaknál

Több mint ezer liter alkoholos italt, valamint cigarettát találtak a pénzügyőrök Nagylaknál egy román furgonban - tájékoztatta Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken az MTI-t.