Hírek
2024. Április 24. 14:29, szerda |
Külföld
Forrás: MTI
Kínában tárgyal Szijjártó Péter

A világ súlyos biztonsági kihívásokkal néz szembe, immár több mint két éve tombol az ukrajnai háború, ezért fontos lenne felerősíteni azok hangját, akik a mielőbbi béke pártján állnak
- közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Pekingben.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a kínai kollégájával, Vang Jivel folytatott találkozóján leszögezte, hogy a jelenlegi időszak minden korábbinál nagyobb jelentőséget kölcsönöz a kétoldalú viszonynak, és nem csupán azért, mert a két ország idén ünnepli a 75. évfordulóját a diplomáciai kapcsolatok felvételének.
Rámutatott, hogy a világ rendkívüli biztonsági kihívásokkal néz szembe, talán súlyosabb a helyzet, mint bármikor az utóbbi évtizedekben. Elsősorban a Magyarország szomszédságában több mint két éve kirobbant ukrajnai háborút említette, és hangsúlyozta, hogy a béke oldalán állók határozott elkötelezettségére, s hanguk felerősítésére lenne szükség.
Szijjártó Péter úgy vélekedett, hogy a háborúpárti tábor azért is rendkívül hangos, mert a globális NGO-és médiahálózatok támogatását élvezi.
"De nekünk is hangosabbá kell válnunk, akik a béke pártján állunk" - mondta.
Valamint reményét fejezte ki, hogy Magyarország számíthat Kína elkötelezettségére a jövőben is annak érdekében, hogy végre visszatérhessen a béke a térségbe.
A miniszter végül kiemelte, hogy a jelenlegi időszak a kétoldalú kapcsolatok szempontjából is lényeges, ugyanis Kína volt tavaly a legfontosabb beruházó Magyarországon, az pedig, hogy a kelet-ázsiai ország vállalatai hazánkba helyezik a bizalmukat, segít leküzdeni az ukrajnai háború és a szankciók miatt előállt súlyos nehézségeket.
"Az idő mára bebizonyította azt, hogy a magyar-kínai kapcsolat kölcsönös előnyös, és mindkét fél sokat profitálhat belőle" - fogalmazott.
Majd leszögezte: ez világosan bizonyítja, hogy hibás az az európai megközelítés, amely fenyegetésként tekint Kínára.
Szavai szerint ehelyett inkább lehetőségként kell tekinteni az együttműködésre Kínával, mert ennek jól láthatóan sok előnye van.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 08. 07:00, kedd | Külföld
Izrael jelentős légicsapást mért a húszik jemeni kikötőire és más célpontokra
Az izraeli légierő jelentős, mintegy ötven rakétából álló légicsapást mért a húszik jemeni kikötőire és más jemeni célpontokra vasárnap éjjel - jelentette az izraeli hadsereg (IDF) hétfő reggel.
2025. Július 07. 12:00, hétfő | Külföld
Az Egyesült Államok augusztus 1-jén bevezeti az áprilisban bejelentett vámokat azon országok és partnerek esetében, amelyekkel addig nem
Az Egyesült Államok augusztus 1-jén bevezeti az áprilisban bejelentett vámokat azon országok és partnerek esetében, amelyekkel addig nem jön létre kereskedelmi megállapodás-közölte vasárnap Scott Bessent pénzügyminiszter
2025. Július 06. 20:00, vasárnap | Külföld
A szlovének több mint fele Horvátországban nyaralna az idén
A szlovének 71 százaléka tervez nyaralást az idén, és a válaszadók több mint fele Horvátországban üdülne - derült ki a Mediana közvélemény-kutató felmérésének vasárnap nyilvánosságra hozott eredményéből
2025. Július 06. 15:00, vasárnap | Külföld
Kína dömpingellenes intézkedéseket vezet be az unióból importált borpárlatokra
A kínai kereskedelmi minisztérium pénteken dömpingellenes intézkedéseket jelentett be az Európai Unióból származó borpárlatokra, mindezt az Európai Bizottsággal zajló kereskedelmi vita közepette.