Hírek
2020. Január 12. 08:08, vasárnap |
Bulvár
Forrás: mti
Legyen mindig péntek! címmel koncertsorozatot ad a Tankcsapda
Legyen mindig péntek! címmel koncertsorozatot ad a Tankcsapda, a háromtagú együttes a tavalyi 30 éves jubileuma után idén három koncerten vonultatja fel eddigi életművét a Budapest Park közönségének
- közölte az együttes az MTI-vel. Május 1-jén, július 31-én és október 2-án három évtized dalaival várja az érdeklődőket a rockegyüttes. Az első koncerten a kezdeti évek dalait játsszák el, ekkor az 1989 és 1999 között megjelent dalokból válogatnak, így elhangzanak majd olyan klasszikusok is, mint A legjobb méreg, A Rock & Roll rugója vagy az Egyszerű dal. A második alkalommal a kétezres évek első évtizedét idézik meg, majd a 2010-es évek dalai csendülnek fel, hallható lesz a Rockmafia Debrecen című lemez és a Liliput Hollywood album is.
A Tankcsapda története 1989 februárjában indult, első lemezeik (Baj van, Punk & Roll és A legjobb méreg) még kazettán jelentek meg. A zenekar, fiatal kora ellenére ekkoriban már együtt játszott a Motörheaddel, de a Sziget Fesztivál Nagyszínpadán is fellépett.
Minden koncerten öt dalt a közönség szavazhat majd be az adott korszakból. A három koncertre bérlet is váltható.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 02. 08:00, csütörtök | Bulvár
Ákos daganatos betegség miatt lemondja nyári fellépéseit
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál, ezért a Kossuth-díjas dalszerző-énekes a gyógyulás érdekében lemondja valamennyi idei nyári koncertjét -
2026. Június 17. 17:00, szerda | Bulvár
A Sanghaji Televíziós Fesztiválon versenybe száll a Hunyadi című sorozat
2026. Május 23. 14:00, szombat | Bulvár
Vonattal, lóháton és gyalogosan is mennek a zarándokok Csíksomlyóra, medvehajtást is tartottak a helyszínen
Vonattal, lóháton és gyalogosan is vonulnak a zarándokok a székelyföldi Csíksomlyóra, a szombaton a Kis- és Nagysomlyó-hegy közötti nyeregben tartandó pünkösdi búcsús szentmisére.
2026. Május 20. 15:00, szerda | Bulvár
A 20. Balatonfüredi Nemzetközi Gitárfesztiválon koncertsorozat és hangszerkiállítás várja az érdeklődőket
Hazai és külföldi előadók koncertjei, a fesztivál múltját bemutató fotó- és hangszerkiállítás, valamint mesterkurzusok várják az érdeklődőket a 20. Balatonfüredi Nemzetközi Gitárfesztiválon június második felében
