Hírek
2011. December 13. 14:00, kedd |
Belföld
Forrás: Stop.hu
Ma kiderül, ki a boszorkány!
A téli ünnepkör az év egyik hagyományokban leggazdagabb időszaka, melynek szokásai a keresztény és a mágikus gondolkodásmódhoz köthetők.
A STOP először a Luca naphoz köthető tradíciók felidézésére és értelmezésére kérte a leendő néprajzkutatót.
- Hogy az adventi időszak bővelkedik népszokásokban, nagy szerepe van annak, hogy a tél beálltával már nemigen dolgoztak az emberek a földeken, ezért jutott idejük ünnepelni - mondja elöljáróban Muntagné Tabajdi Zsuzsanna, néprajz szakos PhD-hallgató. Az egykori szokások közül több ma is eleven, és vannak olyanok, amelyek már szinte teljesen kivesztek.
Részben élő szokás a Luca naphoz (december 13.) kapcsolódó lucázás hagyománya, amelyben valójában háromféle hiedelem és szokás jelent meg (takar). Az egyik a gazdag hiedelemkör, melyek a következő év sikerének megtudakozását célozták. Például az úgynevezett Luca-búza elvetése egy kisebb cserépbe, (majd) karácsonyig figyelték a búza kihajtását, és annak üteméből és szépségéből következtettek a következő évi termés alakulására.
Másik ide köthető elem egy hiedelemalapú cselekvés a kotyolás, amely szintén kapcsolódott a termékenységvarázsláshoz. Ennek során gyerekek jártak körbe, elmondták a "Luca, Luca, kity-koty" kezdetű szöveget, és azt kívánták, hogy bőségesen tojjanak a tyúkok, az állatok szaporák legyenek, a lányoknak legyen kérőjük. A kotyolást a háziak tojással, babbal, szalonnával jutalmazták. Azt tartják, hogy amely gazda házában nem engedett lucázni, ott a tyúkok nem tojtak.
A harmadik egy alakoskodó népszokás szerint Luca napján fehér leplekbe öltözött, arcukat liszttel kifehérítő legények (alakok) jártak körbe a falvakban, ijesztgetve az embereket, elsősorban a gyerekeket és a nőket, a fehérnépet - meséli a lucázás válfajait Muntagné Tabajdi Zsuzsanna.
A Luca naphoz köthető szokások közül a legismertebb a lucaszék faragása. Ekkor állnak neki a lucaszék készítésének is, melynek a karácsonyi éjféli misén van nagy szerepe, hiszen aki arra felállt, az megláthatta, hogy ki a boszorkány. A széket 13 napig kellett titokban, a család tudta nélkül készíteni, 13 fából, melyet 13 helyről szedtek össze. Az ülőalkalmatosság sem tartalmazhatott a fán kívül mást, fémet semmiképp. A széket aztán az éjféli mise után általában elégették, hogy a boszorkányok ne férhessenek hozzá.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 12. 08:59, vasárnap | Belföld
Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei
2024. Május 11. 07:00, szombat | Belföld
Magyar-kínai együttműködés a vasúti járműgyártás területén
Együttműködési megállapodást írt alá az Acemil Zrt. a világ egyik legnagyobb mozdony- és motorvonat-gyártójával, a kínai CRRC Zhuzhou Locomotive Co. Ltd.-vel - tájékoztatta a magyar társaság pénteken az MTI-t.
2024. Május 11. 06:58, szombat | Belföld
Átadták a felújított Igmándi Erődöt Komáromban
Komárom talán soha nem fejlődött akkora léptekkel, mint napjainkban, ezt példázza a frissen felújított Igmándi Erőd átadása is, amiben fontos szerepe volt a kölcsönös tiszteletre alapuló magyar-szlovák együttműködésnek is
2024. Május 10. 12:09, péntek | Belföld
KSH: 3,7 százalékkal nőttek átlagosan a fogyasztói árak áprilisban, az egy évvel korábbi adatokhoz képest
Idén áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 3,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).