Hírek
2017. Június 14. 19:33, szerda |
Belföld
Forrás: RLM
Megválasztották az év védőnőit
Minden évben szakmai zsűri ítéli oda öt kategóriában a díjakat, idén először azonban a közönség is megválaszthatta kedvencét.
Összesen több mint 76 000 voks érkezett a kezdeményezés főtámogatója, a Sudocrem Magyarország Facebook oldalára.
A Védőnők Napja rendezvényen 2017. június 13-án, ünnepélyes keretek közt adták át az „Év Védőnője 2017 a Sudocrem támogatásával” díjakat. A védőnők elhivatott, családokat támogató munkáját idén összesen 5+1 kategóriában ismerték el. A díjjal a Magyar Védőnők Egyesülete a hazánkban 102 éve működő, speciálisan magyar foglalkozás fontosságára hívja fel a figyelmet évről évre. A védőnők feladata nem merül ki csupán tanácsadásban és a kisbabák gondozásában, sokszor szinte családtagként vesznek részt az anyák és a gyermek mindennapjaiban, már egészen a várandósság korai szakaszától. Illetve az sem ritka, hogy segítségükkel még az édesapákat is jobban be lehet vonni a kisdeddel kapcsolatos teendőkbe.
„A kezdeményezés elindításával az volt a célunk, hogy felhívjuk a figyelmet hazánk védőnőinek elhivatottságára. A családok otthonaiban, zárt ajtók mögött zajló munkát szeretnénk megismertetni a szélesebb közönséggel” – kezdte Csordás Ágnes Katalin, a Magyar Védőnők Egyesületének elnöke. „Aktív védőnői éveimre visszatekintve látom, hogy a mindennapi munkához mekkora erőt adott a sok mosolygós, hálás tekintet, az, amikor a tanácsom segítségével egy-egy nehezebb helyzetet sikerült megoldani a szülőkkel közösen. Az egyesület elnökeként örömmel tölt el a díjazottak meghatottsága, akik hatalmas lelkesedéssel fogadják az elismerést, hiszen a mindennapi rohanásban sokszor nem nyílik rá lehetőség, hogy ilyen szinten köszönetet mondhassunk a védőnőknek áldozatos munkájukért. Az elismerés a díjazottakon keresztül minden kolléganőnek szól” – mondta el Csordás Ágnes Katalin.

A 2017-es díjazottak:
Kistelepülés kategória: Szatmáriné Bazsa Rózsa területi védőnő, Jászszentlászló
Közepes méretű település kategória: Komjátiné Kocsis Edit területi védőnő, Pomáz
Nagyváros kategória: Szabóné Kiss Éva területi védőnő, Kecskemét
Szakmai védőnő kategória: Hirlingné Joó Zsuzsanna, járási vezető védőnő, Vác
Védőnői tanácsadói közösség kategória: Kiskunfélegyházi Védőnői Szolgálat Területi védőnők: Tóth Mónika, László Kinga, Tóthné Bajáki Rozália, Mihály Imréné, Nagy Erika, Endre Csilla, Dr. Szendreiné Lőrincz Angéla, Vidács Tímea, Rigó Renáta, Huczka Anita. Iskolavédőnők: Uljanics-Tóth Tímea, Tarjányi Gabriella, Tarnóczki Sándorné, Surányiné Pap- Ferenc Izolda, Szolnoki Irén, Nagyné Erdélyi Sarolta
Közönségdíj kategória: Harcsa Péterné területi védőnő, Tata
Gyönyörű emléket vihettek haza a kitüntetettek, a díjról szóló oklevél mellé tradicionális üvegfestéssel készült, egyedi tervezésű iparművészeti nyakékét kaptak.

A Magyar Védőnők Egyesülete immár hetedik éve emlékezik meg hazánk védőnőiről. Idén a Sudocrem fő támogatóként állt a kezdeményezés mellé és Facebook oldalán választották meg a közönségdíjast.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 19. 09:00, kedd | Belföld
A pénzügyminiszter június 30-ig vizsgálja felül a 2026. évi költségvetést
A kormány megállapítja, hogy Magyarország 2026. évi központi költségvetésének tényleges helyzete átláthatatlan, ezért elrendeli annak teljes körű és soron kívüli felülvizsgálatát
2026. Május 19. 07:12, kedd | Belföld
A végrehajtási rendszerről, a Dunaferr sorsáról, az azbesztszennyezésről is tárgyalt a kabinet
2026. Május 18. 12:00, hétfő | Belföld
Magyar Péter feljelentést tesz, fidezses szóróanyagokat talált az egykori Építési és Közlekedési Minisztérium pincéjében
Továbbá 15-20 zsák ledarált iratot.
2026. Május 18. 11:00, hétfő | Belföld
A közöny és a gyűlölet elleni küzdelem fontosságát hangsúlyozták az Élet menete szónokai
A közöny és a gyűlölet elleni küzdelem, valamint az emlékezés fontosságát hangsúlyozták az Élet menete rendezvény szónokai vasárnap délután Budapesten.
