Hírek
2024. Február 10. 06:00, szombat |
Belföld
Forrás: MTI
Novák Katalin lemondását és Varga Judit közéletből való távozását követelték demonstráción Budapesten

A köztársasági elnök lemondását és Varga Judit korábbi igazságügyi miniszter közéletből távozását követelték az Országos Közös Akarat elnevezésű csoport szervezésében pénteken Budapesten, a Belügyminisztérium központi épület
A demonstrálók az ellen tiltakoztak, hogy Novák Katalin államfő kegyelmet adott a bicskei gyermekotthon kényszerítés miatt elítélt volt igazgatóhelyettesének.
Simkó Edit pedagógus, aktivista az eseményen azt hangsúlyozta, hogy "gyermeket nem bántunk, nem alázunk meg és nem zsarolunk meg". Novák Katalin és Varga Judit annak adott kegyelmet, aki a legkiszolgáltatottabbakat bántotta - tette hozzá. Úgy vélekedett, "lehullott a propaganda leple, megláthattuk a rezsim rongy erkölcsiségét, hamis hitét". Novák Katalin és Varga Judit pedig arcai voltak ennek az aljasságnak, és mindezt anyaként tették - hangoztatta Simkó Edit.
Kiss Gergő, az Egységes Diákfront elnökségi tagja azt mondta: Pintér Sándor belügyminiszternek és a nyomozóknak dolguk van még az ügyben, a rendőrségnek nyomoznia kell tovább. Az állam többszörösen cserben hagyta a gyerekeket, ezért legalább kárenyhítést kell nyújtani - jelentette ki.
A demonstráció résztvevői ezt követően a Lánchídon keresztül a budai Várba, a Sándor-palota elé vonultak, ahol csatlakoztak a Momentum Mozgalom által meghirdetett tüntetéshez.
A Belügyminisztérium előtti demonstráción részt vett több baloldali politikus, köztük Harangozó Gábor MSZP-alelnök, Kunhalmi Ágnes MSZP-társelnök; Ujhelyi István független európai parlamenti képviselő; a Párbeszéd - Zöldek részéről V. Naszályi Márta, az I. kerület polgármestere, Tordai Bence frakcióvezető, Szabó Tímea ügyvezető társelnök, Szabó Rebeka társelnök; Csárdi Antal, az LMP frakcióvezető-helyettese; a DK képviseletében pedig Varju László és Vadai Ágnes alelnökök, Arató Gergely frakcióvezető-helyettes, valamint Molnár Gyula.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 19. 07:53, kedd | Belföld
Megnövelt férőhellyel és többletjáratokkal készül a MÁV-csoport a nemzeti ünnepre
Megnövelt férőhellyel és többletjáratokkal készül a MÁV-csoport a nemzeti ünnepre - közölte a közlekedési vállalat az MTI-vel hétfőn.
2025. Augusztus 19. 07:51, kedd | Belföld
Kapu Tibor: 45 év után újra megmutattuk a tehetségünket a világnak
Mi, magyarok az ország minden tájáról, különböző intézményekből, különböző hátterekkel és tapasztalattal, de egyező céllal és hivatástudattal elértük azt, hogy 45 év után újra megmutassuk a tehetségünket a világnak
2025. Augusztus 18. 07:57, hétfő | Belföld
Az államtitkár szerint az új lakáshitel árkorlátai megakadályozzák az ingatlanok drágulását
A fix 3 százalékos lakáshitel programjának árkorlátai meg fogják akadályozni az ingatlanok drágulását a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára szerint.
2025. Augusztus 18. 07:57, hétfő | Belföld
Szijjártó Péter telefonon beszélt Szergej Lavrovval
Az amerikai külügyminiszter-helyettes után, tegnap este Szergej Lavrov orosz kollégámmal is - aki személyesen volt jelen az alaszkai csúcstalálkozón - váltottam pár szót telefonon - írta a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldal