Hírek
2016. Augusztus 24. 12:31, szerda |
Külföld
Forrás: mti.hu
Olaszországi földrengés - KKM: nincs hír magyar érintettről

Az eddigi információk alapján nincs magyar áldozata vagy sérültje a Közép-Olaszországot szerda hajnalban sújtó erős földrengésnek - mondta Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) sajtófőnöke az MTI-nek.
A sajtófőnök kifejtette: az olasz hatóságok arról tájékoztatták a római magyar nagykövetséget, hogy a jelenlegi ismereteik szerint az áldozatok és a sérültek között nincs magyar állampolgár.
Továbbá sem a KKM, sem a római nagykövetség nem kapott segítségkérő telefonhívást, nem jelezte magyar állampolgár, hogy keresi rokonát, ismerősét, aki az érintett térségben tartózkodhatott - közölte.
Menczer Tamás arról is beszámolt, hogy összességében augusztus hónapra 262 olyan magyar állampolgár regisztrált konzuli védelemért, aki jelezte, hogy Olaszországban lesz. Közülük a mai napot illetően 67-en közölték, hogy az országban tartózkodnak, és azok közül, akik megadták, hogy Olaszországon belül pontosan hol lesznek, senki sem jelölt meg olyan települést, amelyet érintett a földrengés - magyarázta.
A sajtófőnök ismét felhívta a figyelmet a konzuli regisztráció fontosságára és arra, hogy hasznos megadni egy országon belüli konkrét tartózkodás helyét is, hiszen a mostani esetben is látszik, hogy erre nagy szükség van, ez a segítségnyújtás hatékonyságát, gyorsaságát növeli.
A legfrissebb jelentések alapján legalább 21-en vesztették életüket és több mint százan eltűntek a Közép-Olaszországot szerdán sújtó erős földrengés következtében. A természeti csapás Umbria, Lazio és Marche régiókban okozott károkat, az egyik legnagyobb pusztítást a Marche régióbeli Arquata településen végezte, ahonnan 10 halottról és 20 sérültről érkezett jelentés. Hat halálos áldozatot jegyeztek fel a Lazio régióbeli Accumoliban és további ötöt Amatricében.
A hatóságok szerint azonban a halottak száma ennél lényegesen nagyobb lehet, sok ugyanis az eltűnt.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 21. 08:01, csütörtök | Külföld
Izraeli hadsereg: megkezdődött a Gázaváros elleni hadművelet előkészítő szakasza
Izrael megkezdte a Gázaváros ellen tervezett hadműveletének első lépéseit - jelentette be szerdán Efi Defrin, az izraeli hadsereg (IDF) katonai szóvivője újságíróknak nyilatkozva.
2025. Augusztus 20. 09:14, szerda | Külföld
Donald Trump: a Krím visszaszerzése és a NATO-tagság lehetetlen, de biztonsági garanciákra számíthat Ukrajna
2025. Augusztus 19. 07:48, kedd | Külföld
Donald Trump: elérhetővé vált egy békemegállapodás
Elérhetővé vált egy békemegállapodás az ukrajnai háború lezárására - közölte hétfőn Donald Trump amerikai elnök európai vezetőkkel és a NATO főtitkárával tartott megbeszélésének sajtónyilvános részén.