Hírek
2015. Június 20. 04:00, szombat |
Külföld
Forrás: MTI
Repülhet az első árammal hajtott kínai utasszállító repülőgép

Légi alkalmassági bizonyítványt kapott a világ első - kínai gyártású - elektromos árammal hajtott utasszállító repülőgépe - közölte a kínai média pénteken.
Az RXIE megnevezésű repülőgép szárnyfesztávolsága 14,5 méter, míg maximális terhelhetősége 230 kilogramm. Háromezer méteres repülési magasságra hitelesítették.
Elektromos árammal történő feltöltéséhez legfeljebb két órára van szükség, repülési ideje 45-60 perc. Maximális sebessége 160 kilométer óránként.
A repülőgépet a senjangi repülő egyetem és a lianoningi légi akadémia közösen fejlesztette ki az északkeleti Liaoning tartományban. Első két példányát csütörtökön adták át annak a helyi vállalatnak, amely a pilótaképzéssel fog foglalkozni.
A gép pilóták gyakorlatoztatása mellett turisztikai célokra, meteorológiai megfigyelésekre és katasztrófamentési célokra is használható.
A jelentések emlékeztetnek arra, hogy a repülőgép tavaly novemberben a 10. csuhaji légi ipari kiállításon már bemutatkozott a nagy nyilvánosság előtt. Ára egymillió jüan (44,5 millió forint) körül van, gyártói eddig 28 darabra kaptak megrendelést.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 19. 07:48, kedd | Külföld
Donald Trump: elérhetővé vált egy békemegállapodás
Elérhetővé vált egy békemegállapodás az ukrajnai háború lezárására - közölte hétfőn Donald Trump amerikai elnök európai vezetőkkel és a NATO főtitkárával tartott megbeszélésének sajtónyilvános részén.
2025. Augusztus 16. 09:03, szombat | Külföld
Vlagyimir Putyin: Oroszország a hosszú távú rendezésben érdekelt Ukrajnában
2025. Augusztus 16. 09:02, szombat | Külföld
Alaszkai csúcs - Donald Trump: sikerült igazán jó előrelépést elérni
2025. Augusztus 14. 07:47, csütörtök | Külföld
Ukrajnai háború - Nyugati szövetségesek: Ukrajna nélkül nem lehet dönteni a rendezésről
Az Ukrajnát támogató nyugati szövetségesek szerint a békéhez vezető utat nem lehet Ukrajna részvétele nélkül kijelölni.