Hírek
2018. Február 06. 07:21, kedd |
Belföld
Forrás: mti
Sárospatakon rendezik meg a visegrádi négyek országainak zongorafesztiválját

Első alkalommal, de hagyományteremtő jelleggel rendezik meg idén augusztus 24. és 30. között a V4-ek Nemzetközi Zongorafesztivált a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sárospatakon
- közölték a szervezők sajtótájékoztatón a Sárospataki Református Teológiai Akadémián (SRTA), miután hétfőn aláírták az esemény létrehozásáról szóló együttműködési megállapodást.
Füsti-Molnár Szilveszter, a Sárospataki Református Teológiai Akadémia rektora elmondta: a fesztivál megszervezését intézményük kezdeményezte, amihez fesztiváligazgatónak megnyerték Gyöngyösi Ivett zongoraművészt és édesapját, Gyöngyösi Istvánt, aki a rendezvény produkciós vezetői tisztét látja el.
Hozzáfűzte: a kollégium tavaly vásárolt egy értékes zongorát, hogy az intézmény csaknem fél évezredes hagyományaihoz hűen az oktatáson túl a kultúrában is erősítse szerepét hazai és nemzetközi szinten egyaránt. Úgy fogalmazott: a V4-ek ma leginkább egy politikai fogalom, de a sárospataki kollégium szeretne minél nagyobb szerepet vállalni abban, hogy az országok közötti együttműködés a kultúrában is minél erősebb legyen. Ezzel együtt szeretnék azt a szellemiséget és lelkületet hozzátenni a fesztiválhoz, amely az intézményegyüttes sajátja több száz éve.
A rektor kiemelte, hogy a fesztivál fővédnöki tisztét elvállalta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, aki miniszteri keretéből támogatja is a rendezvényt. Ennek köszönhetően stabil anyagi háttérrel rendelkeznek a szervezők.
Gyöngyösi István kiemelte: nem tudnak arról, hogy Csehországban, Lengyelországban, Szlovákiában vagy Magyarországon létezne nagyobb léptékű zongorafesztivál, ezért a sárospataki rendezvénysorozat mindenképpen úttörőnek ígérkezik a négy ország alkotta térségben.
A meghívást több európai és tengerentúli zongoraművész is elfogadta már - tette hozzá. Példaként említette Kevin Kennert, aki az Egyesült Államokból érkezik, Svájcból pedig Nelson Goernert várják. A visegrádi országokból két cseh zongoraművészt, Martin Kasikot és Lukas Klánskyt hívták meg, Lengyelországot Eva Poblocka képviseli.
A nyitó- és záró koncerten Gyöngyösi Ivett lép fel a Concerto Budapesttel, amelyet Keller András vezényel. Vásáry Tamás Kossuth-díjas zongoraművész Debussy halálának századik évfordulója alkalmából tart beszélgetős zongoraestet. Az alapvetően komolyzenei fesztiválon teret kap a jazz is, az Erkel-díjas Binder Károly improvizációkkal szórakoztatja majd a közönséget - sorolta a produkciós vezető.
Gyöngyösi István hozzátette: a fesztivál egy hete alatt három helyszínen összesen tizenhat programot láthat a közönség. Az SRTA imaterme mellett az éppen felújítás alatt álló, de tavaszra elkészülő sárospataki református templom és a Makovecz Imre tervezte Művelődés Háza és Könyvtára ad helyet a rendezvényeknek. Az utóbbiban Rising Star címmel, a V4 országokból érkező fiataloknak ifjúsági koncerteket szerveznek, és a tehetséges művésztanulók is fellépési lehetőséget kapnak.
Az együttműködési megállapodást Füsti-Molnár Szilveszter és Gyöngyösi István mellett Dienes Dénes, a Sárospataki Református Kollégium Tudományos Gyűjteményeinek igazgatója, Enghy Sándor teológia professzor, Fodor Ferenc, a sárospataki református gyülekezet lelkipásztora, Derczó István sárospataki vállalkozó, valamint Nagy-Baló Csaba, a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziumának és Általános Iskolájának igazgatója írta alá.
Mint elhangzott, a részletes programot később, egy budapesti sajtótájékoztatón ismertetik.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 08. 16:39, kedd | Belföld
NGM: júniusban ismét többlettel zárt a költségvetés, a kormány változatlanul elkötelezett a költségvetési stabilitás megőrzése é
Magyarország pénzügyei rendezettek, a szigorú költségvetési fegyelem fenntartása változatlanul a kormány kiemelt prioritása
2025. Július 08. 12:44, kedd | Belföld
E.ON: több mint 150 ezer ügyfélnél már helyreállt az áramszolgáltatás
Több mint 150 ezer ügyfélnél már helyreállt az áramszolgáltatás a hétfő délutáni vihar után az E.ON Hungária Csoport működési területén – közölte a cég kedden az MTI-vel.
2025. Július 08. 10:39, kedd | Belföld
Vihar - OKF: csaknem háromezer viharkárt számoltak fel a katasztrófavédelem tűzoltóegységei
A kedd hajnali órákig 2932 viharkárt számoltak fel a katasztrófavédelem tűzoltóegységei, valamint az önkormányzati és az önkéntes tűzoltók - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) az MTI-vel.
2025. Július 07. 16:00, hétfő | Belföld
NAV: július 5-től változik néhány adószabály
Július 5-től változik az alkalmazottjukat be nem jelentők és a hiánypótlási felhívást semmibe vevő cégekre vonatkozó néhány adószabály - tudatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szombaton az MTI-vel.