Hírek
2016. Február 07. 08:20, vasárnap |
Külföld
Forrás: mti
Tajvani földrengés - Keresik a túlélőket, sokan vannak még a romok alatt
Tizennyolcra emelkedett a szombat hajnali tajvani földrengés halálos áldozatainak száma, 152 embert még nem találnak a legsúlyosabban érintett Tajnan városban - közölte a helyi média vasárnapi első jelentéseiben.
A 6,4-es erősségű földrengés helyszínén az elmúlt éjszaka is dolgoztak a katasztrófamentők, a vasárnap kora reggeli órákban három embert emeltek ki élve a romok alól, köztük egy apát és a kisfiát. Eddig már százakat helyeztek biztonságba, a sérültek száma 500 felett van, 98-an vannak még kórházban.
Tajnan polgármestere tájékoztatóján elmondta, hogy körülbelül százan lehetnek olyanok, akik a Vej-kuan Csinlung lakópark összeomlott 17 emeletes épületének alsóbb szintjein laktak, és az ő kiszabadításuk okozza a legnagyobb gondot. Egyelőre 29 olyan személyről tudnak, akik elérhetőbbek a mentők számára, így egyelőre őket igyekeznek kiszabadítani.
Ennek a 96 lakásos épületnek 256 bejelentett lakosa volt, de a katasztrófa idején többen tartózkodtak benne. Feltételezések szerint az épület alapja, váza és az építéséhez használt anyagok nem feleltek meg a szabványoknak.
A tajnani önkormányzat összesítése szerint a városban kilenc épület dőlt romba, és öt másik rongálódott meg.
A földrengés helyi idő szerint nem sokkal hajnali 4 óra előtt történt, központja Kaohsziung város egyik kerületében volt, 15 kilométeres mélységben. Tajnanban 44 másodpercen át tartott, míg Kaohsziungban 20 másodperces volt. A kínai szárazföldi földrengésfigyelő központ 6,7-es erősségű rengést mért.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 19. 12:00, kedd | Külföld
Havasi Bertalan feljelentést tett Magyar Péter ellen hivatali visszaélés miatt
Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Kabinetiroda korábbi helyettes államtitkára hétfőn az I. kerületi rendőrkapitányságon feljelentést tett Magyar Péter miniszterelnök ellen hivatali visszaélés miatt.
2026. Május 19. 11:00, kedd | Külföld
Ukrán külügyminiszter: készen állunk arra, hogy új lapot nyissunk az ukrán-magyar kapcsolatokban
2026. Május 18. 15:00, hétfő | Külföld
Iráni konfliktus - Donald Trump az eddigieknél súlyosabb következményeket helyezett kilátásba Irán ellen
Donald Trump amerikai elnök ismét cselekvésre szólította fel Iránt a konfliktus rendezése érdekében, ellenkező esetre az eddigieknél súlyosabb következményeket helyezett kilátásba vasárnap.
2026. Május 18. 14:00, hétfő | Külföld
Videó - Összeütközött a levegőben két katonai repülőgép egy légi bemutatón az Egyesült Államokban
Összeütközött a levegőben két katonai repülőgép egy légi bemutatón az Egyesült Államok Idaho államában vasárnap, a pilóták túlélték a balesetet.
