Városlista
2025. július 9, szerda - Lukrécia

Hírek

2025. Január 17. 08:00, péntek | Külföld
Forrás: MTI

Tüntetők közé hajtott egy autós Belgrádban

Tüntetők közé hajtott egy autós Belgrádban

Tüntetők közé hajtott egy autós Belgrádban csütörtökön, egy nő megsérült, kórházba szállították.

Az autós a több mint két hónapja tartó kormányellenes diáktüntetések és forgalomkorlátozások egyik állomásán hajtott a tömegbe, majd elhagyta a helyszínt, de a rendőrség később bejelentette, hogy elfogta.

Várhatóan emberölési kísérlet miatt emelnek majd ellene vádat.
A férfi egy fiatal nőt ütött el, akit vérző fejjel szállítottak kórházba, de az egészségügyi szakemberek tájékoztatása szerint végig eszméleténél volt, állapota stabil.

A tiltakozásokat az ellenzék azt követően kezdte megszervezni, hogy tavaly november elsején leszakadt az újvidéki vasúti pályaudvar előtetője - 15 ember halálát okozva -, az illetékes szervek pedig azóta sem vontak senkit felelősségre emiatt.

A legkitartóbban a szerbiai egyetemek hallgatói tiltakoznak, akik november óta vonulnak az utcákra, és a szerbiai állami egyetemeken működő 64 kar majdnem mindegyikét blokád alatt tartják. A diákok Szerbia több városában minden nap 15 percre leállítják a forgalmat a karuk épülete előtt, így tisztelegve az áldozatok emléke előtt.

Türelmetlen, a tiltakozásokkal egyet nem értő sofőrök korábban is hajtottak már a tüntetők közé, valamint esernyőkkel és botokkal is rájuk támadtak, ám súlyosabb sérülés eddig nem történt.
Az újvidéki vasútállomás 1964-ben átadott épületét 2021 és 2022 során több hullámban felújították, és a munka az idén is folytatódott. Goran Vesic építésügyi miniszter júliusban jelentette be, hogy befejezték a felújítást, az egész épület újra használható.

A miniszter azóta lemondott, de közölte, nem tartja magát felelősnek az esetért. Az újvidéki felsőügyészség december végén emelt vádat az ügyben tizenhárom ember, közöttük a volt építésügyi miniszter ellen. A vádiratban szereplőket a közbiztonság súlyos veszélyeztetésével, veszély okozásával, valamint nem megfelelő építkezési és kivitelezési munkával vádolják.

Címkék: belgrád

Ezek érdekelhetnek még

2025. Július 08. 20:31, kedd | Külföld

Már több mint hetven ország állampolgárai jogosultak vízummentes beutazásra Kínába

Július közepétől Kína már több mint 70 ország állampolgárainak biztosít vízummentes belépést az országba.

2025. Július 08. 07:00, kedd | Külföld

Izrael jelentős légicsapást mért a húszik jemeni kikötőire és más célpontokra

Az izraeli légierő jelentős, mintegy ötven rakétából álló légicsapást mért a húszik jemeni kikötőire és más jemeni célpontokra vasárnap éjjel - jelentette az izraeli hadsereg (IDF) hétfő reggel.

2025. Július 07. 12:00, hétfő | Külföld

Az Egyesült Államok augusztus 1-jén bevezeti az áprilisban bejelentett vámokat azon országok és partnerek esetében, amelyekkel addig nem

Az Egyesült Államok augusztus 1-jén bevezeti az áprilisban bejelentett vámokat azon országok és partnerek esetében, amelyekkel addig nem jön létre kereskedelmi megállapodás-közölte vasárnap Scott Bessent pénzügyminiszter

2025. Július 06. 20:00, vasárnap | Külföld

A szlovének több mint fele Horvátországban nyaralna az idén

A szlovének 71 százaléka tervez nyaralást az idén, és a válaszadók több mint fele Horvátországban üdülne - derült ki a Mediana közvélemény-kutató felmérésének vasárnap nyilvánosságra hozott eredményéből