Hírek
2019. Július 16. 15:01, kedd |
Belföld
Forrás: mti
Végső búcsút vettek Horváth Ádám rendezőtől

Végső búcsút vettek Horváth Ádámtól családtagjai, barátai, kollégái és tisztelői kedden a budapesti Farkasréti temetőben. A Kossuth-díjas rendező, a Magyar Televízió egykori elnöke június 19-én, 89 éves korában hunyt el.
Tizenhárom évet dolgoztam együtt a szakma mesterével. A forgatások befejezése után is összetartotta a Szomszédok stábját, amely neki köszönhetően szeretetben, konfliktusmentesen dolgozott. Mindig a szakmaiságot tekintette a legfontosabbnak, és a legnehezebb pillanatokban is ott volt a humora - mondta Nemcsák Károly színművész, a József Attila Színház igazgatója.
Mint fogalmazott, az 1987-től 1999-ig forgatott Szomszédok televíziós filmsorozat alkotói, közreműködői igazi család voltak és a mai napig az maradtak. Kitért arra, hogy felsorolni is nehéz, mi minden kötődik Horváth Ádám nevéhez, aki a Színház- és Filmművészeti Egyetemen is tanított, a televíziós munkái között pedig csodálatos operaelőadások rendezője is volt.
A család nevében búcsúzó és az elhunyt rendező unokája, Ádám levelét felolvasó Naszlady Éva színésznő, rendező kiemelte: Horváth Ádám számos televíziós alkotásában, a tévéjátékokban, a minisorozatokban, a koncert- és színházfelvételeken, szilveszteri műsorokban tovább fog erre.
„Nemcsak sikeres rendező volt, hanem emellett férj, apa, nagyapa, testvér, nagybácsi és végül dédapa is. Ott volt és segített, ha bármikor szükség volt rá, családon belül és kívül is, sokaknak pályájukon elindulni, sokan neki köszönhetik hírnevüket, karrierjüket. Humora, tartása, ereje, energiái, műveltsége mindig vele volt, emellett fekete ruhái, a cigarettától érces határozott hangja, szúrós vagy törődő tekintete is jellemezte” – tette hozzá.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem nevében beszélő Bárdos András újságíró hangsúlyozta: Horváth Ádám több ezer embernek tanította és sok milliónak mutatta meg, mi az az ízlés, a műveltség. Úgy fogalmazott, hogy nyom csak a legnagyobbak után marad a tévében. Ilyen maradandó munkának nevezte a koncertközvetítéseket, Hofi Géza showműsorait, a Fából faragott királyfit Seregi koreográfiájával, a Nagy Imre-temetés televíziós közvetítését, a színművészeti televíziós képzés elindítását. „A Szomszédok klasszikussá vált, pedig csak egy tévésorozatnak indult, de milliók nézik azóta is, nagyszerűbb kordokumentum kevés van”.
A búcsúztatón közreműködött Gáti Oszkár színművész.
Horváth Ádám 1983-tól a Magyar Televízió főrendezője, 1994-95-ben az intézmény elnöke volt. Sokoldalú pályája során híradót, dokumentumfilmet, riportot, portréfilmet, tévéjátékot, balettet, zenés játékot, operát rendezett, nevéhez fűződik 1989. június 16-án Nagy Imre és mártírtársai újratemetésének televíziós közvetítése. 1987 és 1999 között ő volt a Szomszédok című folytatásos teleregény „atyja”: rendezője és később forgatókönyvírója is.
Horváth Ádám 1970-ben Balázs Béla-díjat, 1978-ban érdemes művészi címet, 1985-ben Erkel Ferenc-díjat kapott, 2007-ben pedig Kossuth-díjjal tüntették ki több évtizedes nagysikerű rendezői munkássága elismeréseként.
A rendezőt a Színház- és Filmművészeti Egyetem, a Duna Médiaszolgáltató Zrt. és Budapest XIII. kerületi önkormányzata egyaránt saját halottjának tekintette.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 22. 07:43, péntek | Belföld
Újraindul a vasúti személyszállítás Bukarest és Kijev között
A Bukarest és Kijev közötti vasúti személyszállítás újraindításáról állapodott meg Románia és Ukrajna - jelentette be Ionel Scriosteanu, a bukaresti közlekedésügyi minisztérium államtitkára.
2025. Augusztus 22. 07:42, péntek | Belföld
Agrometeorológia: számottevő csapadék várható, de nem elegendő mennyiségben
Számottevő csapadék várható csütörtökön és pénteken, bár nem egyenletes területi eloszlásban és nem elegendő mennyiségben - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
2025. Augusztus 22. 07:40, péntek | Belföld
Orbán: folytatni kell a béke iránt tett erőfeszítéseket
A béke irányába tett erőfeszítéseket és a Trump elnök által kezdeményezett tárgyalási folyamatot folytatni kell - írta a miniszterelnök a csütörtöki kormányülés után közzétett Facebook-bejegyzésében.
2025. Augusztus 22. 07:39, péntek | Belföld
Kiemelt érdeklődés övezte az ünnepi rendezvénysorozatot
Kiemelt érdeklődés övezte az ünnepi rendezvénysorozatot, a Szent István Nap több mint száz, zenei, kulturális és gasztronómiai programja hat napon át várta a közönséget Budapest több helyszínén.