Városlista
2024. május 7, kedd - Gizella

Hírek

2012. Július 04. 05:00, szerda | Belföld
Forrás: MTI

Zinner Tibor: néhány száz embert érinthet a pártállami nyugdíjpótlék megvonása

Zinner Tibor: néhány száz embert érinthet a pártállami nyugdíjpótlék megvonása

Zinner Tibor jogtörténész szerint legfeljebb néhány száz embert érinthet az Országgyűlés által hétfőn elfogadott jogszabály, amely szerint meg kell vonni a nyugdíjpótlékot azoktól, akiknek az 1990 előtti tevékenysége összeegyeztethetetlen a demokratikus értékrenddel. A jogosultságokat október végéig vizsgálják felül.

A szakértő kedden az MTI-nek nyilatkozva rámutatott: a demokratikus államberendezkedés 1944 és 1949 közötti felszámolásában részt vevők közül kettőt ismer személyesen, és minden bizonnyal nem sokkal többen élnek közülük. Ebbe a körbe tartoznak azok, akik a kommunisták hatalommegszerzésénél fegyveres testületek, így a titkosrendőrség és a katonai titkosrendőrség tagjaiként tevékenykedtek. Ezeket a szerveket 1950-től az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) fogta össze - tette hozzá.
Zinner Tibor kitért arra is, hogy a kommunista párt 1944 decemberében már egyszer "nyeregben volt", amikor a munkáspártoknak kétharmados többségük volt a debreceni Ideiglenes Nemzetgyűlésben. Ezt a helyzeti előnyüket vesztették el az 1945. novemberi parlamenti választásokon, amelyeket a Független Kisgazdapárt nyert meg 57 százalékkal, és azért is alkalmaztak terrort a következő években, hogy ezt a hatalmat visszaszerezzék - világította meg.
A jogtörténész hangsúlyozta: nem elegendő azonban a fegyveres testületekben való szereplés puszta tényének megállapítása ahhoz, hogy valakitől elvegyék a nyugdíjpótlékot, ahhoz bűncselekményt is el kellett követnie. Példaként hozta fel erre, hogy ha egy ÁVH-s ezredes fegyverbeszerzésben közreműködött, még nem feltétlenül vett részt internálások előkészítésében és végrehajtásában vagy a terrort szolgáló jogtalan bírósági ítélethozatalokat megelőző vizsgálatokban, nyomozásokban.
Elmondta, ugyanez vonatkozik az 1944 és 1949 közötti Magyar Kommunista Párt tagjaira és "társutasaira", a szociáldemokratákra is, közülük legfeljebb tízes nagyságrendben élhetnek azok, akiket érinthet a törvény.
Zinner Tibor megítélése szerint néhány százra tehető azok száma, akiket azért érinthet a jogszabály, mert az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésében és az azt követő megtorlásban részt vettek. Őket könnyebben lehet azonosítani, mert a korabeli Magyar Közlöny közölte azt a névsort, amely azokat tartalmazza, akik a megtorlásban való részvételükért 1957 őszén megkapták a Munkás-Paraszt Hatalomért Emlékérmet. A névsor az állampárt megyei pártbizottságainak javaslatai alapján állt össze - jegyezte meg.
A jogtörténész úgy látja, a jogszabály a Kádár-rendszert illetően azokra a párt- és állami vezetőkre vonatkoztatható, akik az úgynevezett adminisztratív területeken tevékenykedtek: miniszterelnökök, azok helyettesei, illetve belügy-, honvédelmi és igazságügy-miniszterek, és azok az igazságügyi vezetők, akik a törvénytelen vádiratok megfogalmazásában és a szintén törvénytelen ítéletek meghozatalában közreműködtek.
Kifejezésre juttatta azt is, hogy a jogszabály gyakorlatba való átültetése annak végrehajtási utasításától függ, ott dől el igazán, kikre alkalmazható a nyugdíjpótlék megvonása. Annak a véleményének is hangot adott, hogy igazságos a törvény, ugyanakkor "azt érzi igazságtalannak, hogy ez a rendezés eddig nem történt meg".
Zinner Tibor úgy fogalmazott: "bizonyos sebekre gyógyírt jelenthet" ez az intézkedés, ugyanakkor a meghurcoltak számához képest a most érintett kör - "a biológiai óra" ketyegése miatt - közel sincs arányban, azaz most már a talio-elv (szemet szemért, fogat fogért elv) alkalmazása nem lehetséges.
Az Országgyűlés hétfői döntése alapján az illetékes miniszternek akkor kell - 2013. január 1-jétől - megszüntetnie a nyugdíjpótlék folyósítását, ha az abban részesülő 1945 és 1949 között részt vett a demokratikus államberendezkedés felszámolásában, illetve az 1956-os forradalom leverésében és a megtorlásokban.
Ugyanez vonatkozik azokra, akik az 1948 és 1990 májusa között végzett titkosszolgálati tevékenységük, abban az időszakban betöltött állami vezetői tisztségük vagy az állampártban, illetve a Kommunista Ifjúsági Szövetségben (KISZ) ellátott vezető tisztségük miatt érdemtelenek a nyugdíjpótlékra, továbbá érinti a felülvizsgálat az özvegyi jogon folyósított nyugdíjpótlékokat is.
A megszüntető határozatot a nyugdíjfolyósító szervvel is közölni kell.
A jogosultság felülvizsgálatában öttagú szakértői bizottság vesz majd részt, ennek tagjait a miniszter jelöli ki, és döntéseit négy tag egyetértésével hozza. A testület a nyugdíj-kiegészítés megállapítására vonatkozó iratok vizsgálatán túl adatokat kérhet az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárától és más levéltáraktól is.
A parlament mostani döntésével azon a törvényen módosított, amely kimondta: nem részesülhet politikai indokú nyugdíjkedvezményben, illetve juttatásban az, aki részt vett az 1956-os forradalom leverésében.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 07. 07:29, kedd | Belföld

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő, 3,6 kilométer hosszú, 8647-es számú utat hétfő délután.

2024. Május 07. 07:29, kedd | Belföld

Szijjártó Péter: az Európai Unió bővítésének felgyorsítása lesz a magyar uniós elnökség egyik legfontosabb célja

Az Európai Unió (EU) bővítésének felgyorsítását nevezte a magyar uniós elnökség egyik legfontosabb céljának a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán hétfő este.

2024. Május 06. 12:44, hétfő | Belföld

Nagy Márton szerint Magyarország képes meghatározó szereplővé válni az űripar területén

Magyarországot gazdasági ökoszisztémája, infrastruktúrája és szellemi tőkéje egyaránt alkalmassá teszi arra, hogy meghatározó szereplővé váljon az űripar területén

2024. Május 06. 07:49, hétfő | Belföld

Vonat elé hajtott egy kamion Baján

Személyvonat elé hajtott egy kamion hétfő reggel Baja térségében, az 55-ös főút 106-os és 107-es kilométere közötti vasúti átjáróban;